A program összefoglalása:

A program létrejöttét a terület adottságai (közmű hiánya, külterület, aszfaltos utak hiánya) és az itt élő családok egyre növekedő száma, erősen fejlesztésre szoruló egészségügyi és szociális helyzet idézte elő.           

Lyukóvölgy Miskolc város külterületi része, melyen szénbánya működött. A völgyet kiskertes, víkend házas övezet jellemezte. A völgy területe erdős, dombos.  A területen az áram kivételével közmű, csapadék elvezetés, aszfaltos utak nincsenek. Lyukóvölgyben az infrastrukturális elemek hiányosak.

A 314/2012-es Kormányrendeletben foglaltak szerint azon területek tekinthetők szegregátumnak, ahol a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők és a rendszeres munkajövedelemmel nem rendelkezők aránya az aktív korúakon (15-59 év) belül eléri, illetve meghaladja az adott településtípusokra vonatkozó határértéket.

A Központi Statisztikai Hivatal 2011-es népszámlálási adatai alapján, a célterületen, ahol a jó gyakorlat megvalósul 3 külterületi - nem lehatárolt, mondhatni egybefüggő - szegregátum található (Annabánya, Lyukóbánya, Lyukóvölgy). A szegregációs mutató ezeken a területeken 35% felett van.

A területen a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának (továbbiakban: Önkormányzat) partnereként a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület (továbbiakban: Máltai Szeretetszolgálat)  tevékenykedik. Tevékenységeik székhelye Önkormányzat területén lévő épületben az úgynevezett Közösségi Házban található. Az önkormányzati területen található ingatlanban kap helyet az Önkormányzat által indított Családi Mentor Program, valamint heti két alkalommal gyermek és felnőtt háziorvos fogadja a betegeket, védőnők tartanak tanácsadást egy ideiglenes konténer rendelőben.

Az elmúlt 10 évben megnövekedett az itt élő hátrányos helyzetű családok száma, így a népesség száma 3500-4000 főre tehető, aránya 80%-ban roma lakosság.

A terület egyedisége, hogy helyrajzi szám szerinti telek felosztás  jellemzi. A telkek szétszórtan, nem pedig egymáshoz közel helyezkednek el. 

A problémák a következőek:

  • területi adottságok,
  • 10-30 m2 házak, melyekben akár 8-10 fő életvitelszerűen tartózkodik,
  • magas a munkanélküliek száma és az itt élőkre jellemző az aluliskolázottság.
  • Gyakori az el és beköltözés a területre, állandó a fluktuáció, és a bejelentett lakcímek hiánya.
  • Egészségügyi problémák: fejtetvesség, rühösség, ótvar, asthmás jellegű megbetegedések. Hepatitis A és B fertőzés, TBC, kiskorú gravidák száma magas, többedszer szülő nők, személyi és lakáshigiénia hiánya, koraszülés, dohányzás, alkohol-és drogfogyasztás.

Az itt élő családok egészségügyi és szociális helyzetének javítása szolgáltatások biztosítása által, a mentorok folyamatos, napi szintű segítségével a családok támogatást egészségügyi, szociális támogatást, felvilágosítást, tájékoztatást kapnak. Ezáltal elsajátítják az alapvető higiénés ismeretek, illetve megfelelően kialakíthatják lakáskörülményeiket.

A segítő szervezetekkel hálózat építése. (pl.: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény, Nyitott Ajtó Baptista Általános Iskola és Óvoda, Nyitnikék Óvoda, Katolikus Karitász). A program tudatosan épít a hálózatosodás előnyeire és pozitív szinergiáira.

A program célcsoportját a területen  élő családokkal dolgozó szakemberek javaslatai határozták meg, mely az elmúlt időszak alatt kibővült. Célcsoportok: kisgyermekes, iskoláskorú gyermekeket nevelő családok, idős házaspárok, vagy egyedülállók. A programba kerülés önkéntes, nem kötelező.          

A mentor program legfőbb alappillérei a 10 fő (önkormányzat által közfoglalkoztatottak) helyi roma asszonyból álló mentorcsapat, valamint az őket koordináló szociális- és egészségügyi koordinátor. A program mottója, hogy a családok, akiknek szüksége van a támogatásra, az szakszerű több rétegű, fokozatos mentorálást kap, addig, amíg szükségesnek látszik.

A mentorok egy egészségügyi és szociális tréningen vettek részt. A program fenntartója biztosította az eszközöket és feltételeket. A program legfőbb támogatója a Máltai Szeretetszolgálat, akikkel egyes esetekben közös család mentorálás zajlik.

A családok mentorálása az alábbiakat tartalmazza: ruha adományozása, mosó és tisztítószer adása, mosókonyha ajánlása tetűírtószer adása, és az írtás szakszerű elsajátítása,  élelmiszer, vetőmag adományozás, egyéb ügyintézésekben segítségnyújtás, telefon használat (időpontkéréshez, ügyintézésekhez), szemétszedési akciók, lakás és környezet rendezési tanácsok.

A területen ingyenes mosókonyha működik a Máltai Szeretetszolgálat fenntartásával, melyet bárki igénybe vehet.

A programban részt vevő szakemberekkel, intézményekkel napi szoros kapcsolattartás és segítségnyújtás van.

Eleinte a lakosság kétkedve fogadta a programot, de a program jó híre szájról szájra terjed, bizalommal fordulnak hozzánk az itt élők.


Jelenleg a program 145 családot mentorál, ami azt jelenti, hogy 1 mentorra 10-15 család jut.

A mentorok szükség szerint a családok otthonában végzik a szükséges beavatkozásokat.

Ezen családok és mentor között kialakult egy bizalmi viszony is. A családok a mentorok segítségével minden esetben szakszerű és pontos, aktuális információt adnak az adott egyéni problémára. Minden esetben a mentor egyeztet a koordinátorokkal.

Mentorokat minden esetben köti a titoktartás és a jelzési kötelezettség koordinátorok felé, akik továbbítják a jelzőrendszer tagjai felé a problémát.

Egyes intézmények visszajelzése alapján enyhültek a személyi higiénés problémák, egyre többen jelentkeznek a programba.

A mentorokat a közösségből való kiválasztásuk példaértékűvé teszi, ezáltal is motiválják az itt élőket!

A mentorokat személyes ismeretség alapján választottuk ki, ami azt jelenti, hogy védőnő-gondozott kapcsolatban álltam velük. A mentorok 8. általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, ismerik az alapvető higiénés szabályokat, védőnői gondozásban együttműködtek. Családon belüli nevelési és emocionális kapcsolataik példaértékűek.
Mindenképp bővítést igényel a program minden erőforrást felölelve!  A program sikeressége a team munkájában rejlik illetve, hogy a szekeret egy irányba húzzuk és közösek a céljaink!

 

Bízom benne, hogy eme program jó gyakorlatként, példaként szolgálhat más roma közösségekben is! Nálunk már jól működik!