Hézser Gábor megfogalmazása szerint a „kiégettség olyan állandósuló kimerültség, amelyet az érintettek a szokásos módon már nem tudnak megszüntetni”.
Ez a jelenség nemcsak egyénileg jelenhet meg, hanem munkahelyi közösségekben is felütheti a fejét, amennyiben szoros együttműködést igényel a munka. Közös megélés a gyakori stressz és hiányzik a feldolgozás lehetősége.
A burn out szindróma a 70-es években vált kutatási területté, annak ellenére, hogy már az ókorban is megjelenik a leírása, például az erős stresszt átélő gladiátorok apátiájának kialakulása, vagy az ószövetségben található Illés próféta életét bemutató történet, amelyen keresztül megismerhetjük a kiégés folyamatát, azaz az Illés-szindrómát.
A tünetegyüttes magában foglal testi, lelki és magatartásbeli tüneteket egyaránt, amelyek veszélyeztetik a testi-lelki egészséget és az egyén szociális kapcsolatrendszerét.
A kiégettség jelensége lassan, észrevétlenül alakul ki, és többnyire akkor válik egyértelművé, amikor már minden szinten megjelennek a változások. Azért nehéz azonosítani, mert az egyes tünetek önmagukban is értelmezhetőek, és gyakran elkerüli úgy az érintett, mint a munkatársak, rokonok, barátok vagy egészségügyi szakemberek figyelmét, hogy a kiégés tüneteit hordozza a szakember. Ha mások számára azonosítható is, maga az érintett gyakran nem tudja, vagy nem akarja elfogadni a visszajelzéseket, figyelmeztetéseket.
Hézser Gábor: Miért?, Kálvin Kiadó, Budapest (2001), 89. old.
A kiégés szindróma folyamata már a munkakezdéstől számítva fél év múlva elkezdődhet, és átlagosan öt évig is elhúzódhat. Tizenkét szakaszt különböztetünk meg, ahol az első három szakasz nehezen diagnosztizálható, de ezt követően a tünetek egyre világosabban körvonalazódnak. Az utolsó három szakasz rendkívül súlyos testi-lelki állapotot jelent, és életveszélyessé is válhat.
A kiégés megjelenése a segítő foglalkozású nők esetében
Ez a kérdés fontos lehet a védőnői szakma tekintetében, hiszen ez az egyik olyan szakma, ahol szinte kizárólag nők dolgoznak. A kérdésfelvetés az, hogy a nők veszélyeztetettsége magasabb-e a férfiakénál, és melyek azok a meghatározó körülmények, amelyek sérülékenyebbé teszi a nőket?
Nemzetközi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a segítő foglalkozású nők veszélyeztetettsége sokkal magasabb, mint a férfiaké. Ennek oka, hogy a nők a munkahelyi szerepen túl a magánéleti szerepekben is többnyire segítő attitűdöt alkalmaznak. Ha számba vesszük ezeket a szerepeket, kiderül, hogy sok esetben a magánélet a segítő szakma folytatása: akár anyaként, feleségként, idősebb szülők lányaként, jó szomszédként vagy barátnőként személyiségünk segítő-támogató-alkalmazkodó-empatikus működése kapcsol be. Így a segítő szerepünkből alig-alig sikerül kilépni a nap folyamán.
Hézser Gábor szerint a nők helyzete a segítő szakmákban három karakterisztikum által határozható meg:
- Társadalmi tradíció alapján a nők a kiválasztottak a gyerekek, idősek, betegek, vagyis a legrászorultabb rétegek megsegítésére. A nők nemcsak külső elvárás hanem belső elhivatottság hatására végzik a feladatukat. Ezek a feladatok állandó érzelmi megterheléssel járnak. A családanya szerepe otthon is érzelmi megterhelődéssel jár, hiszen a családtagok tőle várják a megértést, vigaszt és támogatást.
- A segítő szakmában elvárt és szükséges a szeretet, az együttérzés és a megértés, csakúgy mint otthon.
- A segítő szakma klienscentrikus volta megfelel a családban megjelenő anya-gyerek kapcsolatnak is, ahol nehéz megszabni a határt, és meghatározni, hogy mikor elegendő a gondoskodás. A kliens elégedetlensége gyakran mértékadó, ami azt jelenti, hogy még több gondoskodást igyekszünk nyújtani számára.
Összegezve, a segítő szakmát választó nők megterhelése sokkal magasabb, mint a más szakmákban dolgozó nőké, vagy a segítő szakmában elhelyezkedő férfiaké, azért, mert a nap legnagyobb részében nem tudnak kilépni a segítő-támogató szerepükből. Így a munkából és a magánéletből fakadó fizikai, érzelmi és lelkiismereti síkon jelentkező megterhelés túlzottan magas.
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem csak a „dupla” terhelés okozhatja a kiégés tüneteinek a megjelenését, hanem általánosan mindazon tényezők, amelyek mindnyájunkra nézve érvényesek lehetnek. A teljesség igénye nélkül, felsorolom a legjellemzőbb okokat:
- a teljesítmény mértéke nem behatárolható
- nincs visszajelzés, kontroll és megerősítés
- a szakma presztízse nem elég jó
- alulfizetettség
- rendszeres stresszhelyzet
- túlzott felelősségérzet
- adminisztratív terhek
- túlzott elvárások, amelyeknek nehéz megfelelni
- félelmek, szorongások
- karrierépítés lehetősége alacsony
- a társszakmákkal való kiegyensúlyozatlan viszony, vagy erős függőség
- gyakori változások: szabályozás, kliens magatartása, stb.
Az a gyakorlat, mely szerint nem fektetnek hangsúlyt a nehéz helyzetek feldolgozására, sajnos gyakran megjelenik a segítő szakma legtöbb területén. A fentebb felsorolt kiégést okozó tényezők azonban olyannyira veszélyesek lehetnek, hogy nem hagyhatók figyelmen kívül. Ugyanakkor a szupervízióban feldolgozott esetek feszültsége jelentősen csökken, ezzel megelőzve a kiégés veszélyét is. Egy kórházban dolgozó főnővér jegyezte meg nemrégen: „valahányszor meghal valaki az osztályon, úgy teszünk a betegek előtt mintha nem történt volna semmi, mosolygunk és végezzük a dolgunkat, hogy ne okozzunk fájdalmat a betegeknek. De belül minden haláleset fáj, sebet ejt és nem beszélünk róla.”
A kiégés megelőzését a stresszfaktorok hatásának csökkentésével érhetjük el, három különböző erőforrás alkalmazásával:
- A szociális kapcsolatrendszerünk
- A pszichológiai erőforrásaink, az intelligencia, a képzettség, tudás, és a személyiségjegyek
- A stressz leküzdésére használt megküzdési stratégia: az érzelem centrikus megküzdés, azaz a negatív stressz állapot okozta negatív érzelmi állapot csökkentése, és a problémacentrikus megküzdés, azaz a stressz forrás megszüntetésére vagy elkerülésére tett erőfeszítések.
A munkahelyen az egyik stresszcsökkentő lehetőség a szupervíziós csoport bevezetése. Nemcsak a hozott eset, téma feldolgozása előzheti meg a kiégést, hanem fejlődik az önreflexió képessége is, amely túlmutat a szupervíziós folyamaton, tartós fejlődést eredményezve.
Ne feledjük: többnyire azok a segítő szakemberek indulnak el a kiégés folyamatában, akik nagyon motiváltak, lelkesek és szeretnének - a saját határaikon is túllépve is- minél többet és jobban segíteni másokon. Tehát a segítő szakma közös érdeke, hogy támogassa a szakembereket a nehéz helyzetek káros hatásainak a csökkentésében, a stressz elkerülése érdekében a megfelelő szakmai kompetenciák kidolgozásában és a szakmai megbecsülés elérésében.
SZAKIRODALOM
Hézser Gábor: Miért?, Kálvin Kiadó, Budapest (2001)
Thomas M.H. Bergner: Burn out, Z-press Kiadó, Budapest (2012)