A csoportdinamika azon a tényen alapul, hogy az emberi együttlét mindig létrehoz a jelenlevőkben egyfajta többlet feszültséget. Ez a társas helyzetből adódik, hiszen gondoljunk arra, hogy mennyire megváltozik a viselkedésünk, ha nem egyedül vagyunk egy helységben, hiszen valamilyen hatást próbálunk gyakorolni a másik emberre, és persze ő is hat ránk. A csoportban a tagok interakcióba kezdenek, kapcsolatokat hoznak létre, kommunikálnak, együttműködnek, amelynek hatására megváltozik a csoport, de megváltozik maga a személy is (Bagdy, Telkes, 1990, Hatvani, E. Varga, Taskó, 2001).
A dinamika görög eredetű szó, erőt jelent. A csoportdinamika kifejezés a csoportban ható erőkre utal, és annak kutatásaival foglalkozik, hogy mily módon változnak az emberek (viselkedésük) a csoport hatására, vagy állnak ellent azoknak. A csoportdinamika azon alapul, hogy a társas együttlét olyan érzelmi szociális feszültségeket indít el, amely segíti a kommunikáció kibontakozását, a kapcsolatok kiépítését, az egymásra hatást a csoporton belül.
Ez a kiépülő kapcsolat, a „többlethatás", „szociális erő" változást, fejlődést eredményez az egyének személyiségében, tudásában, amely visszahat a csoport fejlődésére. „Ezek a változások a csoporttagok egymás közti kapcsolatainak erőviszonyaiban valósulnak meg. Eszerint léteznek olyan, az együttességből fakadó sajátos késztetések, amelyek az emberi együttesből együttműködő csoportot formálnak. Kibontakoznak olyan, a csoportéletből eredő többlethatások, amelyek kölcsönösen befolyásolják a résztvevők személyiségét. E csoportfolyamatok szabályszerű menetében kibontakozó feszültségeket, az erők összecsapását és sajátos megjelenési formáit nevezzük csoportdinamikának...." (Bagdy, Telkes, 1990.)
Bagdy és Telkes öt fő történést foglal össze a csoportdinamika fogalmával kapcsolatban:
- A csoporttá alakulás folyamata. Maga a csoport kialakulása egy folyamat, amely során a különböző igényű, értékrendszerű, különböző normákat hozó emberek hoznak létre egy közösséget. Ennek során megfigyelhető a harc, a küzdelem, azért, hogy kinek a normáit és értékeit fogadják el, ki milyen szerepet fog tudni betölteni a csoportban. A folyamat végére alakul ki a „mi tudat” a csoport identitás, a csoporthoz tartozás belső meggyőződése.
- A csoportstrukturálódás. Ez szerepek kialakulását jelenti a csoporton belül, mint például a „vezető”, a „mindent tudó”, a „bohóc” stb.
- A csoport rendszerré szerveződésének folyamata. Ez az együttlétek meghatározott rendben való ismétlődését, intézményesülését jelenti. A csoportban kialakul egy önfenntartó erő, ami kifelé védi a csoport egységét, határait, befelé pedig a kölcsönösség, a bizalom és a csoportidentitás alakulásának irányába hat.
- A csoport szakaszos fejlődésének folyamata. Nyilvánvaló, hogy a csoport kialakulása az első együttléttől az utolsóig sajátos szakaszokon megy keresztül. Ha a csoporttagok korábban nem ismerték egymást, akkor az első egy orientációs, ismerkedős szakasz, amit a munkafázis követ. Ez utóbbi szolgálja a csoport céljainak elérését. Végül a befejező vagy terminális szakasz zárja le a munkát.
- A csoport személyiségváltozást előidéző hatása. Ez tulajdonképpen az előző négyből ered (Bagdy, Telkes, 1990).
A csoportban társaink visszajelzései alapján szembesülhetünk saját hibás, a társas beilleszkedést nehezítő viselkedésmintáinkkal, nehezen elfogadható, kínos, kellemetlen tulajdonságainkkal. Ezektől a fontos, de nehéz tapasztalatoktól megvédhetjük magunkat a különböző ellenállások és védekező mechanizmusok segítségével a csoportban. Így nem kell ezekkel szembenéznünk, igaz nem is tanulunk belőle. A szupervíziós csoportok is mozgósíthatják az egyén szokásos elhárító mechanizmusait, amelyeket először Sigmund Freud írt le.
Végeredményben olyan tudattalanul működő mechanizmusokról van szó, amelyek segítségével elkerülhetjük a szorongást, mivel az énnek nem kell szembenéznie a számára elviselhetetlennek tűnő feszültségekkel. Igaz ennek az az ára, hogy eltorzítja a valóságot. Ilyen például a regresszió („visszatérés egy korábbi fejlődési szakaszban tanult és ott még természetes, primitívebb, gyermekibb válaszmódhoz), az elfojtás (az egyén számára félelmet vagy fájdalmat keltő memóriatartalmak kiutasítása a tudatból),a projekció (az egyén saját el, vagy fel nem ismert érzéseit másoknak tulajdonítja, illetve azokat másokban véli meglátni) stb.
A csoporton belüli tipikus ellenállási formák a következők lehetnek:
Hallgatás. Ez különösen a csoportfolyamat elején gyakori. Érdekes módon általában paradox hatást érünk el általa, mivel a feszültség inkább fokozódni szokott a csend hosszával egyenesen arányosan.
Intellektualizálás. Intellektuális kérdések megvitatása ahelyett, hogy személyes problémákra terelődne a szó.
Általánosító távolítás. A csoporttag a személyes témákat úgy távolítja el magától, hogy egyes szám első személy helyett általános alanyt használ. Nem arról beszél például, hogy „én féltékeny vagyok”, hanem azt mondja az „emberek általában féltékenyek”.
Áttolás. A csoportban keletkező indulatok, negatív érzések áttolását jelenti. Például nem a csoporttagot, vagy a vezetőt szidják, akire neheztelnek, hanem mondjuk a munkahelyi főnöküket.
Verbális agresszió. Ezt nem kell magyarázni.
Függőség a csoport vezetőjétől. Ebben az esetben a tagok azt várják, hogy a csoportvezető mondjon meg mindent, értékeljen, bíráljon, feladatokat adjon. Ez ellene hat a csoportdinamikának. Végeredményben a regresszióra hasonlító helyzetet hoz létre.
Megmentegetősdi. Konfliktusok, vagy a vezető értelmezése esetén „megvédik” egymást, így nem kell szembenézni sem a konfliktusokkal, sem a bírálatokkal.
Bűnbakképzés. Ez torzítja mind a bűnbak, mind a bűnbakképzők személyiségét. Általában a csoport feszültségeit a bűnbakképzés oldja, viszont ez a fejlődés ellen fog hatni, hiszen a tagoknak nem kell önmagukba nézniük.
Alcsoport alakítás. A csoporton belül kisebb csoportok, összetartó párok kialakulása, ami védhet a csoportfolyamatba való mélyebb bevonódástól.
Komédiázás. Oldja a feszültséget, de segítheti a feszültségforrással való szembenézés elkerülését is.
Technikai ellenállás. Például a késés, hiányzás, kimaradás, időhúzás, stb. (Rudas, 2007).
A legtöbb szupervíziós csoportban is meg lehet figyelni az ellenállások egyik-másik formáját. Ez természetes is, hiszen az önmagunkkal való szembenézés mindig nehéz, és ebben a folyamatban mindig lehetnek visszaesések. A lényeges az, hogy próbáljuk ezeket felismerni. Hiszen ha felismertük, akkor azt is felismerhetjük, ami ellen védenek.
Fontos a csoport kezdetén a feszültség oldása, a csoportmunka elindításának megkönnyítése. A szupervizornak fel kell ismernie a csoportban zajló rejtett folyamatokat, hogy megfelelően tudjon ezekre reagálni.
A szupervíziós folyamat alatt fejlődik a csoporttagok öntapasztalása, önreflexiója. A behozott szakmai esetek, elakadások által megtapasztalhatják, a „rálátást” saját működésükre és alkalmuk nyílik bizonyos képességeket, készségeket például a kreativitás, az asszertív kommunikáció, önkép, önismeret, stb.fejlesztésére.
Fontos szempont a szupervizor felkészültsége, hogy megóvja a tagokat az esetleges pszichés negatív hatásoktól.
Az ellenállással is lehet/kell dolgozni a szupervízióban, hiszen az is energia, csak le van „fagyasztva". A szupervizor az általa alkalmazott módszerek, technikák segítségével ráirányíthatja a résztvevők figyelmét a saját kommunikatív viselkedésükre, így elősegítve annak tudatosítását.
Ezt teszi a szupervizor a verbális, a nem verbális és a metakommunikáció tudatosításával, az ilyen irányúkészségek fejlesztésén keresztül. Ehhez hozzájárulnak még a csoporttagok egymásnak adott reflexiói is, amelyek elősegítik a szakmai személyiségük differenciáltabb elemzését.
FELHASZNÁLT IRODALOM
- Bagdy E.-Telkes J.: Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Budapest: Tankönyvkiadó, 1990.
- Estefánné Varga M., Hatvani A., Taskó T.: Bevezetés a pszichológiába. Eger: Eszterházy Károly Főiskola Médiainformatika Intézet, 2001. (Távoktatási tankönyv)
- Rudas J.: Delfi örökösei. Budapest: Lélekben Otthon Kiadó, 2007.
- Lewin, K.: Csoportdinamika. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,1975.
- Antons, K.: A csoportdinamika gyakorlata. Synalorg Kft., 2006.
- Freud, S.: Bevezetés a pszichoanalízisbe. Budapest: Gondolat, 1986.