Idén húsz éve, hogy szupervizorként dolgozom. Ez idő alatt az egészségügyben, a szociális intézményrendszerben és a pedagógusok körében szerzett tapasztalataim bátorítanak arra, hogy az intézményközi szupervízióról írjak.

A védőnők összetett munkáját a szupervízió különböző formái tudják segíteni: egyéni-, csoport- és team szupervízió. Mindegyik munkaformában jelentős szerepet kap a reflexió, az önreflexió, a tapasztalati tanulás.

A védőnői tevékenység igen sokrétű, nem csak gyermekekkel és családjaikkal dolgoznak, hanem a különböző társszakmákkal is együttműködnek, azok képviselőivel és intézményeikkel is szoros kapcsolatban állnak.

Például a gyermekvédelemben, az egyik fontos szereplőként tartják őket számon a „jelzőrendszerben”. „Esetkonferencia” néven többször is van lehetőségük a különböző szervezetek képviselőinek, hogy egy-egy közös ügy kapcsán találkozzanak.

Ezek a kapcsolatok hol jól, hol igen nehézkesen működnek csak.

Előfordul, hogy egy-egy esetet másképpen látnak az egyes intézmények képviselői. Ennek különböző okai lehetnek: az intézmények más és más prioritás alapján dolgoznak, a képviselőik más és más módon képződtek a szakmájukban, eltérő élményeket szereztek, éltek át stb.

Ez sokszor nehezíti az intézmények együttműködését.

A sok-sok különbözőség pedig valójában érték, lehetne akár „kincsesbánya” is.

A baleseti helyszínelők sokat bosszankodnak a szemtanuk igen csak eltérő vallomásai miatt. Ugyanazt a balesetet látták, és mégis mindenki mást mond, akár az ellenkezőjét is, mint a másik szemtanú. Ez nagyon dühítő tud lenni. A megoldás pedig egyszerű: a szemtanuk más-más helyről, nézőpontból látták a történéseket.

Ezeket a különböző látásmódokat tudjuk a hasznunkra fordítani az szupervízióban. Az intézményközi szupervízió lehetőséget ad arra, hogy a reflexiókat közösen tegyük meg, közösen tanuljunk, és közös megoldásokat tudjunk kidolgozni. Úgymond „védett környezetben” azaz nem éles helyzetben, amikor már sürget a döntés kényszere.

A különböző intézmények, akik ugyanazon család érdekében dolgoznak (alapítvány, egyesület, egyházi szervezet, rendőrség stb.) egy-egy képviselővel vesznek részt az intézményközi szupervízióban. Ugyanúgy, ahogyan a pszichodráma csoportokat is szokták szervezni, lehetnek homogén csoportok (pl. egy adott korcsoport, intézményvezetők) vagy heterogén csoportok (pl. különböző korosztályú csoportok). A homogenitást és a heterogenitást kihasználva, más-más célokat tűznek ki önmaguk számára a csoportok.

Ugyanazon család érdekében tevékenykedő szervezetek, intézmények esetében lehet szervezni a közvetlenül a családdal dolgozók csoportját, vagy lehet szervezni a hierarchia mentén csoportokat középvezetők, felsővezetők részére. Mindezekben a csoportokban természetesen más-más az önreflexió, reflexió iránya. A közös tanulás élménye és tapasztalata az éles helyzetekben már kamatoztatható. A csoportmunka és a reflexiók mentén a valóság árnyaltabb képét kapjuk, ami egy közösen megszerzett tudássá olvad össze. Egy problémás eset nem csupán egy szakma perspektívájából és szolgáltatásával tud megoldódni, hanem a szakmák integrációjának egymáshoz kapcsolódó szolgáltatási rendszerében születik meg.

Az intézményközi szupervízióban cél lehet az együttműködés tanulása, továbbá az intézmények közötti összehangoltabb, hatékonyabb szolgáltatás. Cél lehet továbbá az intézmények érdekeivel összhangban a személyes kompetenciák fejlesztése, erősítése, a belső energiák és a közös energiák mozgósítása, a munka eredményességének növelése.

A tanulás pontjai: együttműködés, intézmények közötti kommunikáció javítása, a kompetenciák megismerése és elfogadása, a különböző intézményi kultúrák összehangolása, egymás szervezetei iránti lojalitás erősítése, feladatok megfelelő szervezése, személyes felelősségi körök tisztázása és összehangolása, valamint olyan témák, amelyeket a megalakult csoport tűz ki önmagának.

Az így szerveződő csoportokban a következő eredményeket várhatjuk:

  • Átláthatóbb feladatok és kompetenciák, összehangoltabb szolgáltatás.
  • Az érintkező feladatok kölcsönösen többoldalú átlátása.
  • A struktúrából fakadó esetleges ellentmondások, párhuzamosságok kiküszöbölhetőek lesznek.
  • A résztvevők kiegyensúlyozottabban tudják a munkájukat végezni fokozottabb terhelés esetén is.
  • Megjelenő dilemmák feloldásához nagyobb biztonsággal tudnak nyúlni, rugalmasabbá válnak.
  • Nő az önmegértésük.
  • A történéseket reálisabban látják a résztvevők intézményeik szintjén is.
  • Erősödik a szakmai identitásuk és szakmai kompetenciájuk.

Ez fokozza az intézmény, intézmények, az ágazat hatékonyságát, és közvetett úton hatékonyabb pénzfelhasználást is eredményez. A szakmai kapcsolatok egy új minőséget kapnak.

Összegzés:

A meglévő kapcsolatok ezen újszerű értelmezése jelentősen javíthatná a védőnők kiegyensúlyozottabb munkáját és hatékonyságát. Jó lenne, ha minél több lehetőség nyílna a fent vázolt munkaforma gyakoribb igénybevételére.

 

IRODALOMJEGYZÉK

  • Vizsolyi, Á.: Intézményközi szupervízió, fejlesztő folyamat. Kézirat 2010.
  • Budai, I.:

http://www.kka.hu/_Kozossegi_Adattar/PAROLAAR.NSF/ac17badd073f25168525670c00816aef/05c93c1bb32e14e7c1257bc000426014

(Letöltve: 2016. aug. 30.)