A szakma lényegét meghatározó egyetlen mondat talán a következő lehet: A védőnő tevékenysége középpontjában az általa gondozott családok egészségvédelme, a betegségek kialakulásának megelőzése, valamint az egészségfejlesztés áll. Az előző meghatározásból arra kaphatunk választ, hogy mitől, arra azonban nem, hogy kitől véd a védőnő. Feltételezhető, hogy minden szereplőnek, aki a gyermek fejlődését segíti, azonos a célja, mégpedig az, hogy az újszülöttből egészséges felnőtt váljon.
Az önvédelem jelentése: személyek, vagy javak ellen irányuló jogtalan támadás, vagy jogtalan és közvetlen támadásra irányuló fenyegetés esetén történő védekezés. A szupervíziós folyamatok mindegyikében megjelent egy–egy olyan eset, melyben a védőnők fenyegetettség érzésükről, vagy a fenyegetéstől való szorongásaikról számoltak be, hiszen a gyermekek védelmezése során számos konfliktusos helyzetbe kerülnek, amikor akár testi épségüket is veszélyben érzik.
Nagyon egyszerűen, az önvédelem technikai kérdésként is kezelhető lehet: a védőnő nem megy egyedül veszélyes terepre, gázsprayt hord magával, határozott a fellépése. Személyiség függő, hogy kinél mi a bevált praktika.
Az önvédelem ugyanakkor nemcsak a fizikai vagy verbális bántalmazásokkal szemben jelent készenléti állapotot, hanem a szakmai önvédelem állandósulása is meghatározza a védőnők munkáját. Mikor, hol, mit hibáz (vagy nem hibáz, de hibássá tehető), miközben a legjobb szakmai tudásával védelmezi a gyermeket.
Az önvédelem nemcsak a gyerek környezetével szemben jelenik meg a mindennapokban, hanem gyakran a munkáltatóval, a társszakmákkal szemben is.
A védőnők munkavégzésük során gyakran kerülnek stresszhelyzetbe. Ezek az események általában befolyásolhatatlanok (vagy annak tűnnek), nem vártak, képességeik, vagy kompetenciáik határait súrolják, prognosztizálható a kudarc.
A védőnői munkában leggyakrabban megjelenő stresszt okozó tényezők:
- a túlterhelés
- a nem megfelelő munkafeltételek,
- a (gyakori) változások a munkában.
A szereppel kapcsolatos stresszt kiváltó okok:
- a szerep kétértelműsége,
- szerepkonfliktus,
- túl sok felelősség másokért,
- esetenként az autonómia hiánya a munkavégzésben,
- karrierfejlődés hiánya.
A csoport szintjén jelentkező tényezők:
- az összetartás hiánya,
- a csoporton belüli konfliktus,
- a felettessel való problémás kapcsolat.
Szervezeti szinten jelentkező stresszt kiváltó okok:
- rossz szervezeti légkör,
- alkalmatlan vezetési stílusok,
- az ellenőrzési rendszerek alkalmatlansága,
- a túl alacsony fizetés,
- az állás bizonytalansága.
Az önvédelemre való készenléti állapotban megnő az én-védő mechanizmusok szerepe, jelentősége.[1] „A nyugati tudomány Sigmund Freud nevéhez köti az ego-védő mechanizmusok kifejezést. Pszichoanalitikus elméletében az én olyan stratégiákat dolgozott ki, melyek segítségével elkerülhető és/vagy kivédhető a szorongás, a nyugtalanság, a feszültség. Később lánya, Anna Freud folytatta apja művét az énpszichológia és az elhárító mechanizmusok működésének területén. Az alábbi tízféle elhárító mechanizmussal foglalkozott: elfojtás, identifikáció, introjekció, izoláció, meg nem történtté tevés, reakcióképzés, regresszió, szublimáció, tagadás, tünetképzés. A klasszikussá vált énvédő mechanizmusokat ki lehet egészíteni pl. az önbódítással, leárnyékolással, szerepjátszással, az érzések körülpáncélozásával és a tehetetlenség-nyilvánítással. Számtalan egyéb egovédő technika létezik és ezek koronként, kultúránként változnak; a társadalmi elvárások erősen befolyásolják alakulásukat.„
Az én-védő technikák megvédenek a szorongástól és az önértékelést fenyegető veszélyektől.
Az én-védő mechanizmusok olyan gondolati, lelki folyamatok, melyek sérelmek, kudarcok, konfliktusok során lépnek működésbe. Az egyént érő feszültség, szorongás, egyensúlyvesztés és a harmóniára, egyensúlyra való törekvés készteti a személyiséget arra, hogy önmagát védő, a negatív hatásokat ellensúlyozó gondolati folyamatokat generáljon. Bármily furcsán hangzik is, ezek szociális tanulással sajátíthatók el.
Az elhárító, én-védő mechanizmus célja a feszültség feloldása és a pozitív önkép megerősítése, fenntartása. Az egyének által alkalmazott mechanizmusok eltérőek, de egyes életszakaszokban vagy helyzetekben egy ember is képes több, egymástól eltérő én-védő, elhárító mechanizmust alkalmazni. Életkortól, a lelki működés fejlettségétől is függnek a gyakran jellemet meghatározó én-védő, hárító kognitív folyamatok.
Néhány, a védőnőkkel folytatott szupervizori munkában megjelenő én-védő mechanizmus:
Szerepjátszás és tehetetlenség
A családokban megjelenő problémahalmazzal szemben a védőnő önmagában tehetetlennek érzi magát. Reménytelen a helyzet, megoldása meghaladja az erejét, kompetenciáját. Az előre vetíthető küzdelem nagysága és az elérhető eredmény nem áll arányban. A szerepjátszást, mint én-védő mechanizmus megjelenését, jelentős mértékben segíti elő a törvényi szabályozás. hiszen a védőnő a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagja ugyan, de a családsegítő irányítja, szervezi a gyermek védelmét.
Tünetképzés
Az elfojtott szorongás a védőnői munka állandósult kísérője. Azok a védőnők, akik a szupervízió során, gyakran megjelenő izzadási rohamokról, fejfájásról, ingerlékenységről, nyugtalanságról számoltak be, kiderült, hogy 24 órában elérhetőek telefonon. A folyamatos készenlétet a „nehogy történjen valami”-től való félelem generálja.
Elkerülés
Az elkerülés és a tehetetlenség gyakran párban jelennek meg a védőnői munkában. A védőnő pozícióját alárendelt szereplőként éli meg a gyermekvédelem rendszerében. Alárendelt az orvosnak, alárendeltként értékeli a jelzőrendszerben betöltött szerepét, ezzel csökkentve a felelősség súlyát.
[2]„A szorongást keltő helyzetet egyszerűen elkerüljük. Lehetséges, hogy felvesszük a nézőszerepet: „Csináld te, én, csak nézlek”. A munkát és a vele járó felelősséget szívesen átadjuk másnak. „Dönts Te!” Felnőttként gyakran alárendelt szerepet választunk, behódolunk, nem tiltakozunk az igazságtalanság ellen.”
A csoportok résztvevőiben a szupervízió során fejlődött a saját élményre alapozó önismeret, a szakmai tudatosság és céltudatosság, az erőforrásaik monitorozására és felhasználására való képesség, végső soron az én-védelem.