A szakma lényegét meghatározó egyetlen mondat talán a következő lehet: A védőnő tevékenysége középpontjában az általa gondozott családok egészségvédelme, a betegségek kialakulásának megelőzése, valamint az egészségfejlesztés áll. Az előző meghatározásból arra kaphatunk választ, hogy mitől, arra azonban nem, hogy kitől véd a védőnő. Feltételezhető, hogy minden szereplőnek, aki a gyermek fejlődését segíti, azonos a célja, mégpedig az, hogy az újszülöttből egészséges felnőtt váljon.

Az önvédelem jelentése: személyek, vagy javak ellen irányuló jogtalan támadás, vagy jogtalan és közvetlen támadásra irányuló fenyegetés esetén történő védekezés. A szupervíziós folyamatok mindegyikében megjelent egy–egy olyan eset, melyben a védőnők fenyegetettség érzésükről, vagy a fenyegetéstől való szorongásaikról számoltak be, hiszen a gyermekek védelmezése során számos konfliktusos helyzetbe kerülnek, amikor akár testi épségüket is veszélyben érzik.

Nagyon egyszerűen, az önvédelem technikai kérdésként is kezelhető lehet: a védőnő nem megy egyedül veszélyes terepre, gázsprayt hord magával, határozott a fellépése.  Személyiség függő, hogy kinél mi a bevált praktika. 

Az önvédelem ugyanakkor nemcsak a fizikai vagy verbális bántalmazásokkal szemben jelent készenléti állapotot, hanem a szakmai önvédelem állandósulása is meghatározza a védőnők munkáját. Mikor, hol, mit hibáz (vagy nem hibáz, de hibássá tehető), miközben a legjobb szakmai tudásával védelmezi a gyermeket.

Az önvédelem nemcsak a gyerek környezetével szemben jelenik meg a mindennapokban, hanem gyakran a munkáltatóval, a társszakmákkal szemben is.

A védőnők munkavégzésük során gyakran kerülnek stresszhelyzetbe. Ezek az események általában befolyásolhatatlanok (vagy annak tűnnek), nem vártak, képességeik, vagy kompetenciáik határait súrolják, prognosztizálható a kudarc.

A védőnői munkában leggyakrabban megjelenő stresszt okozó tényezők:

  • a túlterhelés
  • a nem megfelelő munkafeltételek,
  • a (gyakori) változások a munkában.

A szereppel kapcsolatos stresszt kiváltó okok:

  • a szerep kétértelműsége,
  • szerepkonfliktus,
  • túl sok felelősség másokért,
  • esetenként az autonómia hiánya a munkavégzésben,
  • karrierfejlődés hiánya.

A csoport szintjén jelentkező tényezők:

  • az összetartás hiánya,
  • a csoporton belüli konfliktus,
  • a felettessel való problémás kapcsolat.

Szervezeti szinten jelentkező stresszt kiváltó okok:

  • rossz szervezeti légkör,
  • alkalmatlan vezetési stílusok,
  • az ellenőrzési rendszerek alkalmatlansága,
  • a túl alacsony fizetés,
  • az állás bizonytalansága.

Az önvédelemre való készenléti állapotban megnő az én-védő mechanizmusok szerepe, jelentősége.[1] „A nyugati tudomány Sigmund Freud nevéhez köti az ego-védő mechanizmusok kifejezést. Pszichoanalitikus elméletében az én olyan stratégiákat dolgozott ki, melyek segítségével elkerülhető és/vagy kivédhető a szorongás, a nyugtalanság, a feszültség. Később lánya, Anna Freud folytatta apja művét az énpszichológia és az elhárító mechanizmusok működésének területén. Az alábbi tízféle elhárító mechanizmussal foglalkozott: elfojtás, identifikáció, introjekció, izoláció, meg nem történtté tevés, reakcióképzés, regresszió, szublimáció, tagadás, tünetképzés. A klasszikussá vált énvédő mechanizmusokat ki lehet egészíteni pl. az önbódítással, leárnyékolással, szerepjátszással, az érzések körülpáncélozásával és a tehetetlenség-nyilvánítással. Számtalan egyéb egovédő technika létezik és ezek koronként, kultúránként változnak; a társadalmi elvárások erősen befolyásolják alakulásukat.„

Az én-védő technikák megvédenek a szorongástól és az önértékelést fenyegető veszélyektől.

Az én-védő mechanizmusok olyan gondolati, lelki folyamatok, melyek sérelmek, kudarcok, konfliktusok során lépnek működésbe. Az egyént érő feszültség, szorongás, egyensúlyvesztés és a harmóniára, egyensúlyra való törekvés készteti a személyiséget arra, hogy önmagát védő, a negatív hatásokat ellensúlyozó gondolati folyamatokat generáljon. Bármily furcsán hangzik is, ezek szociális tanulással sajátíthatók el.

Az elhárító, én-védő mechanizmus célja a feszültség feloldása és a pozitív önkép megerősítése, fenntartása. Az egyének által alkalmazott mechanizmusok eltérőek, de egyes életszakaszokban vagy helyzetekben egy ember is képes több, egymástól eltérő én-védő, elhárító mechanizmust alkalmazni. Életkortól, a lelki működés fejlettségétől is függnek a gyakran jellemet meghatározó én-védő, hárító kognitív folyamatok.

Néhány, a védőnőkkel folytatott szupervizori munkában megjelenő én-védő mechanizmus:

Szerepjátszás és tehetetlenség

A családokban megjelenő problémahalmazzal szemben a védőnő önmagában tehetetlennek érzi magát. Reménytelen a helyzet, megoldása meghaladja az erejét, kompetenciáját. Az előre vetíthető küzdelem nagysága és az elérhető eredmény nem áll arányban. A szerepjátszást, mint én-védő mechanizmus megjelenését, jelentős mértékben segíti elő a törvényi szabályozás. hiszen a védőnő a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagja ugyan, de a családsegítő irányítja, szervezi a gyermek védelmét.

Tünetképzés

Az elfojtott szorongás a védőnői munka állandósult kísérője. Azok a védőnők, akik a szupervízió során, gyakran megjelenő izzadási rohamokról, fejfájásról, ingerlékenységről, nyugtalanságról számoltak be, kiderült, hogy 24 órában elérhetőek telefonon. A folyamatos készenlétet a „nehogy történjen valami”-től való félelem generálja.

Elkerülés

Az elkerülés és a tehetetlenség gyakran párban jelennek meg a védőnői munkában.  A védőnő pozícióját alárendelt szereplőként éli meg a gyermekvédelem rendszerében. Alárendelt az orvosnak, alárendeltként értékeli a jelzőrendszerben betöltött szerepét, ezzel csökkentve a felelősség súlyát.

[2]„A szorongást keltő helyzetet egyszerűen elkerüljük. Lehetséges, hogy felvesszük a nézőszerepet: „Csináld te, én, csak nézlek”. A munkát és a vele járó felelősséget szívesen átadjuk másnak. „Dönts Te!” Felnőttként gyakran alárendelt szerepet választunk, behódolunk, nem tiltakozunk az igazságtalanság ellen.”

A csoportok résztvevőiben a szupervízió során fejlődött a saját élményre alapozó önismeret, a szakmai tudatosság és céltudatosság, az erőforrásaik monitorozására és felhasználására való képesség, végső soron az én-védelem.