Az Önök tevékenységének központjában az Önök által gondozott családok egészségvédelme, a betegségek kialakulásának megelőzése, valamint az egészségfejlesztés áll. Ugyanakkor általában elmondható, hogy a védőnők jelenleg nem rendelkeznek olyan védőhálóval, ami az ő egészségvédelmüket szolgálná, pedig jó néhány probléma (betegség) viszonylag egyszerű feltételrendszer biztosításával megelőzhető. Ez a projekt különös – támogató-gondoskodó - tekintettel fordult a védőnők munkájának megsegítése felé, hiszen a védőnők mindennapos területi munkája számos kihívást rejt magában. Ezek megoldásában a szakembert elsősorban az edukáció - végzettsége - révén szerzett tudása, részben pedig a gyakorlatban folyamatosan bővülő tapasztalata segíti.
A védőnők, akik kifejezetten prevenciós tevékenységre képzett, az egészségügy és szociális ellátás határán dolgozó szakemberek, talán az egyetlen szakembercsoport, akik a család otthonában is aktív tevékenységet tudnak kifejteni, azaz bepillantást nyernek generációk életébe, ahol a beavatkozás a legközelebbi, a legszemélyesebb és ebből fakadóan a legnehezebb. A közvetlen kapcsolattartásból fakadóan a védőnő számos közegészségügyi és járványügyi veszélyhelyzetnek van kitéve, amelyeknek megelőzése vagy felismerése és kezelése elengedhetetlen az egészségmegőrzés, tágabb értelemben a hatékony munkavégzés szempontjából. Azt is tapasztaljuk, hogy a védőnői ellátással szemben támasztott elvárások, a minőségi munkavégzés iránti igény, az olykor egyénre szabott gondozási tervek elkészítése mind-mind időigényes feladat. Kérdés, hogy van-e erre ideje és energiája a szakembernek a területi munka ellátását követően vagy azzal párhuzamosan.
Közegészségügyi és járványügyi munkacsoport felállításával egy olyan ajánlás elkészítése volt a célunk, amelyben nem csak a védőnő, hanem a munkáltatója felé is javaslatokat teszünk a védőnők munkakörében fellépő egészségkockázati tényezők minimalizálására. Olyan ajánlásokkal, javaslatokkal - például a személyi higiéné, kézmosás, kézfertőtlenítés fontossága - segíti a védőnő gyakorlati munkáját, amellyel a hátrányos helyzetű, különösen roma közösséghez tartozó kliensek egészségvédelmét is támogatja. Az ajánlás tárgyát azok az összefüggő fertőző és nem fertőző kockázatok jelentik, amelyek megfelelő egészségmagatartással jelentősen mérsékelhetőek. Az ajánlás kiemelten foglalkozik a hátrányos helyzetű közösségekkel.

Ezzel az Ajánlás-sal a védőnői munka egy részét szeretnénk szakmai megközelítésben segíteni. Olyan területre és témakörökre fókuszálunk, amely a védőnőt magát és az általa ellátott személyeket, családokat is érinti, vagyis lehetőséget ad a naprakész ismeretek átadásával egyfajta „védőfelszerelés” kialakítására. A védőnő meg- és felismerheti a leggyakrabban előforduló közegészségügyi és járványügyi kockázatokat. A kockázatok jellemzőinek ismeretében mód nyílik a megelőzésre és/vagy kezelésre. Az Ajánlás-t területen aktív munkát végző kolléganő folyamatos védőnői szakmai tanácsai mellett a témával napi szinten foglalkozó, elismert szakértők készítették.
Kedves Kolléganő!
Fogadja szeretettel az Ajánlás-t. Önnek, Önért készült annak érdekében, hogy megvédjük a baktériumoktól, a vírusoktól, az általuk okozott betegségektől és azért, hogy tiszteletre méltó munkáját a lehető legegészségesebben végezhesse ott, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Eredményes munkát és jó egészséget kívánunk!

Budapest, 2017.






Az Ajánlást készítették:

Dr. Krisztalovics Katalin – közegészségtan – járványtan szakorvos
Dr. Csohán Ágnes – közegészségtan – járványtan szakorvos
Sebestyén Ágnes - biomérnök
Róka Eszter - biológus
Pereszlényiné Farkas Klára – védőnő
Árváné Egri Csilla – VMO munkatárs
Dr. Simich Rita – népegészségügyi referens