Végéhez közeledik az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala által a védőnők munkafeltételeinek javítása érdekében indított projekt. "A roma közösségekben dolgozó védőnők munkafeltételeinek javítása" című 12 hónapos projekt a Norvég Alap támogatásával valósult meg összesen 794 648 900 forint ráfordítással. A projekt keretében az alapellátásban dolgozó mintegy 1500 területi és iskolai védőnő jutott laptophoz, valamint az egyre összetettebb védőnői adatszolgáltatási feladatok gyors és minőségi ellátása érdekében a hivatal korszerű kontaktcentert is kialakított.
Elkészítettek olyan oktatási anyagokat is, amelyek módszerei a gyakorlatban könnyen adaptálhatóak, egyszerűen bemutathatóak, és segítik a védőnők és a hátrányos helyzetű célcsoport tagjai közötti kommunikációt. Az oktatási anyag koncepciójának megfelelő, valós környezetből építkező, rövid, egyszerű üzeneteket tartalmazó kisfilm is készült.
A szakmai személyiségfejlesztés és a stresszterhelés csökkentése érdekében mentálhigiénés támogatást is adnak a védőnőknek. A pályaelhagyásban leginkább érintett három kiemelt megyében - Borsod-Abaúj-Zemplénben, Hevesben és Szabolcs-Szatmár-Beregben - csoportos esetmegbeszélő tréningeket, coachingot és egyéni tanácsadáson való részvételt tettek lehetővé valamennyi védőnő számára. A program oly népszerűvé vált, hogy a tanácsadásokra többszörös volt a túljelentkezés: a jelentkezők száma már az első időszakban is meghaladta az eredetileg tervezett 200 főt.