A program összefoglalása:

A kezdeményezés kiindulópontjának az adott területen történt munkába állásomat tekintem. Első a telepen tett látogatásaim alkalmával látván a családok lakókörülményeit, egészségi állapotát, egészségtudatosságát úgy éreztem, hogy a telepen élő családok kiemelt figyelmet és támogatás igényelnek. Hetente, kéthetente tett látogatásaim során fokozatoson próbáltam felmérni az életkörülményeket, és hogy melyik családnak milyen segítségre van szüksége, legyen az csupán információ, vagy tárgyi eszköz.

A várandósoknak sokszor nem volt pénze az alapvető szűrővizsgálatokon való részvételre. Bár a telephez közel eső, gyalogosan is elérhető Diósgyőri kórházban volt várandós tanácsadás és vérvétel, azonban ultrahangos vizsgálatra a kismamáknak a MISEK Csabai kapui intézményébe kellett elmenni, ami 2-2 buszjegyet igényelt oda-vissza. Várandós vitamin vásárlását is csak kevés család engedhetett meg magának, még a szükséges magnézium illetve vas készítmény megvásárlása is problémát jelentett.

A legtöbb családnak nehézséget jelentett a kiságy, a babakocsi beszerzése, de sajnos volt, ahol egy hó végére esett szüléskor az alapvető otthonápolási szereket, popsi krémet, fürdetőt sem tudtak megvásárolni. Újszülöttre való ruhákat jellemzően kaptak a rokonoktól, de a továbbiakban ritkán kaptak segítséget a gyermek öltöztetésére.

A hozzátáplálás kezdetekor a legtöbb család igyekezett odafigyelni, hogy üveges bébiételeket adjon a csecsemőjének, ám jellemzően 6 hónapos kor után már a felnőtt ételeket adták oda, édesanyjuk által megrágott formában. A fogápolást döntően óvodakezdés előtt kezdték el a gyermekeknél, ennek következményeként 4-5-6 éves státuszvizsgálatok kapcsán halmozottan volt észlelhető a gyermekeknél a cariesek fogazat.

Vigantolt többnyire 1 éves korig adtak a gyermekeknek, bár több család visszakérdezett, hogy miért is szükséges adni. A csecsemőkori vitaminok adásánál észlelt hiányosságok mellett, az oltás és a státuszelmaradás sem volt csekély a körzet átvételekor, és ezzel kapcsolatban is azt tapasztaltam, hogy az esetek többségében az ismeretek hiánya okozta, hogy nem fektettek kellő hangsúlyt az oltásokon, státuszvizsgálatokon való megjelenésre.

Az óvodás korosztálynál a legfőbb gondot a fejtetvesség okozta. A probléma hátterében elsősorban anyagi okok álltak (nem volt pénz tetűirtó szerre), de itt is felfigyeltem az ismeretek hiányára: volt, aki csak lekezelte a gyermek haját a tetűirtó szerrel, de nem volt tisztában azzal, hogy a serkéket is el kell távolítani a gyermeke hajából.

A miskolci számozott utcák Miskolc egyik belterületi szegregátumának mondható. A telep 7 utcából áll; utcánként 48 lakás, illetve volt, hogy a lakások mögötti melléképületekben is laktak kisgyermekes családok. A lakások többsége komfort nélküli. Vezetékes víz a telepen élők 10%-nál van, a többi család a közkutakról hordja az ivóvizet Fürdőszoba csak 1-1 lakásban van, a modern angolvécék helyett árnyékszékeket használtak. Fűtésre, főzésre többnyire kályhát használnak, a legszegényebbeknél, ahol még tűzifára sincs pénz, ott volt, hogy egy hősugárzóval próbálták fűteni a lakóteret. A helyzetet tovább rontotta, hogy vélhetően a rossz szociális körülmények és az elhanyagolt higiénének köszönhetően a csótányok és a patkányok elszaporodtak a telepen. Bár az utcában heti rendszerességgel történt szemétszállítás, a füves, járatlanabb területeken rendszeresen helyeztek el illegálisan szemetet, nem csak kommunális hulladékot, hanem rossz bútorokat, törmeléket is.

A roma lakosság aránya ezen a telepen 95 %. Elvétve lakott 1-1 nem roma származású család, akik itt maradtak, mivel korábban ezek munkáslakások voltak. A lakosok nagy része ismerte egymást, a rokoni kapcsolatok szerteágazóak voltak. A telepfelszámolások elindulása óta azonban egyre többen költöztek ki külföldre, illetve aki tehette máshol, egy biztosabb környezetben keresett lakhatást a családja számára. A számozott utcák lakossága 4 év alatt kevesebb, mint a felére csökkent a telepfelszámolások kezdete óta. Egyre több lett a vidékről beköltöző család, akiknek rokoni kapcsolatai nem voltak, ezért sokkal nehezebbek voltak az életfeltételeik, hiszen nem tudtak kitől segítséget kérni a nehezebb időkben.

A Közmunka program valamelyest javított az életfeltételeken, azonban a gyermekek és az idősek száma rendkívül magas, az aktív korú nők többsége a gyermekvállalás miatt volt munkaképtelen, a férfiak többségét pedig csak pár hónapra foglalkoztatták a közmunka programban.

Éhezést a munkám során nem tapasztaltam, bár nem egyszer szembesültem azzal, hogy kenyéren kívül más élelmiszer nem volt a család otthonában. A téli időszakban a fűtés már annál nagyobb problémát jelentett. Volt olyan család, aki a szükség miatt a saját feje felől a tető leceket tüzelte el.

A környéken az ott élők szerint a legnagyobb problémát a kábítószer jelentette. A szociális támogatások megérkezését követően esténként sokszor nem mertek kimenni az utcára a kábult állapotú droghasználók miatt.

A rossz szociális és anyagi körülmények miatt a gyermekeket sokszor találtam otthon betegen, a várandósoknál gyakori volt a koraszülés, az intrauterin retardáció (számottevő volt a kis súlyú újszülöttek száma).

Az elindított folyamat célja az volt, hogy a rászoruló családok részére elsősorban a szükséges, hiányzó tárgyi feltételek biztosítva legyenek, amelyek nélkülözhetetlenek a gyermekek ellátása, nevelése kapcsán. A program során azonban nem csak a szükséges, de az életszínvonal javulását elősegítő tárgyi eszközök is felajánlásra kerültek, amelyek támogatták akár a várandósság alatt a magzat megfelelő fejlődését, akár a gyermekek egészségének megőrzősét. Célom volt továbbá, hogy a szülők tudatos, felelősségteljes, önálló szülőkké válhassanak, hogy a gyermekek igazán gyermekek lehessenek.   

A számozott utcák ellátását két védőnői körzetben osztották szét. Az általam ellátott utcákon (ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik) jellemzően évente 10-15 fő között mozgott a várandósok száma, valamint 70-100 fő között a 0-7 év közötti gyermekek száma.

A várandósok életkora 14-46 év között oszlott meg. Jellemző volt a szélsőséges életkor a gyermekvállalás kapcsán, ami kiemelt veszélyeztetettséggel járt. A nők egyre fiatalabb életkorban vállaltak gyermeket, elsősorban azért mert nem voltak tisztában a védekezés nélküli szexuális együttlét veszélyeivel, következményeivel, másodsorban anyagi okokra hivatkoztak. A várandósság alatt csak édesanyjuk bevonásával, ráhatásával lehetett vitamin szedésre, vizsgálatokra járásra ösztönözni a kismamákat, mert nem értették igazán, milyen veszélyekkel járhat a magzatra a várandósságuk elhanyagolása. A kiskorú várandósok még szülés után sem érhettek meg igazán az anyai szerepre, mivel a gondos nagyszülők a gyermekellátás nagy részét kérdés nélkül magukra vállalták. Egyetlen családnál tapasztaltam csak, hogy a nagyszülő csak segítőként volt jelen az „új” családban, és csak tanácsaival segítette gyermekét az anyává válás útján. A 20-25 év körül először gyermeket vállaló nőknél már egy tudatosabb egészségmagatartást észleltem, azonban az anyagi nehézségek miatt sokszor ők sem jutottak időben a szükséges ellátáshoz, legyen az csak egy vizsgálat, vagy várandós vitamin. A 20-30 közötti multiparákkal volt talán a legnehezebb együtt dolgoznom. Sokszor volt kifogás a vitamin szedésre, a vizsgálatokra, hogy „az előző terhességnél sem csináltam, és mégis megszületett a gyermek”. Végül volt egy szűk réteg, akik egy új kapcsolat beteljesülése miatt döntött amellett, hogy 35 év felett gyermeket szül (bár meg kell említenem, hogy a fogantatás védekezés nélküli szexuális együttlétből származott). Ők viszont, tudván a veszélyeit az idősebb korban történő gyermekvállalásnak rendkívül együttműködőnek bizonyultak.

A gyermekek száma évről évre csökkent. Ennek 2 dolog állt a hátterében: a migráció és a telepfelszámolás. Amelyik család tehette külföldön, vagy biztosabb környezetben keresett megélhetést a családjának. A telepfelszámolás miatt a családok sok esetben nem mertek gyermeket vállalni, a bizonytalan lakhatásuk miatt. Így elsősorban azok a nők jelentkeztek várandósként, akiknél nem beszélhetünk családtervezésről.

A gyermekek sok esetben csak 4-5 évesen kezdtek óvodát, a szülők jellemzően a túlzott ragaszkodással indokolták a késői óvoda kezdést. Fejlesztő játékok egyáltalán nem voltak a családoknál, de egyáltalán az is ritka volt, ha a gyermeknek korának megfelelő játék volt a család otthonában. A gyermekek fejlődését többnyire a szülők, a testvérek és a média irányította.

Egészségtudatosságra nevelést nem tapasztaltam. Az étkezés terén két véglet volt: Hó elején az édességek tömkelege, hó végéhez közeledvén pedig az olcsó alapanyagokból főzhető ételek csekély mennyisége jellemezte az étrendet. Nem egyszer találtam az utcán olyan almát, amibe egyszer beleharapott valaki, majd eldobta. A Védőnői tanácsadóban volt egy tábla a leggyakoribb gyümölcsökkel, és volt akinek nehézséget okozott az eper, a körte, vagy a narancs felismerése. Mivel a legtöbb családnál vezetékes víz nem volt, ezért a rendszeres kézmosás sem volt a napi rutin része. Betegség esetén sokszor csak több napnyi betegeskedés esetén indultak el a gyermekorvoshoz. Jellemző volt továbbá az oltás és a státusz elmaradás is.

 A családok 90%-a veszélyeztetett volt első sorban szociális okok miatt, de az előzményekben szereplő koraszülések, kis súlyú újszülöttek miatt sok volt az egészségügyi veszélyeztetettség is. A szülői káros szenvedélyek – elsősorban a dohányzás – miatt gyakoribbak és elhúzódóbbak voltak a felső-légúti megbetegedések a gyermekek körében.

Több éves munkám kapcsán megtapasztaltam, hogy a védőnő az a személy a családok életében, aki átlátja a családok helyzetét, látja a hiányosságokat, a szükségleteket és átlátja milyen támogatásokat tud biztosítani a gyermekek megfelelő teste,- lelki,- szociális fejlődéséhez, vagy egyáltalán egy újszülött családba kerüléséhez.

A program kialakítását az indította el bennem, hogy a körzet ellátásakor egy család felajánlott egy zsák ruhát - melyet ők már nem használnak - a rászorulók részére. Látván egy kis apróság is milyen nagy segítség tud lenni, a családlátogatások alkalmával a tehetősebb családoknál mindig jeleztem, hogy amennyiben van fölöslegessé vált játék, vagy ruhanemű, szívesen eljuttatom a rászorulók részére. Szerencsémre a tehetősebb családok, főként ahol már nem terveztek újabb gyermekvállalást szívesen ajánlották fel kinőtt ruháikat, játékaikat.

A kezdeményezésről tájékoztattam a körzeti gyermekorvost, akivel ezen felbuzdulva el kezdtünk gondolkodni, hogyan segíthetnénk közösen, nem csak a szükséges tárgyi feltételek biztosításával, hanem egészségfejlesztési céllal a rászoruló családokon. Tervezett volt, egy pályázat megírása, amely azt a célt szolgálta volna, hogy minden rászoruló nagycsaládos rendszeresen kapjon friss gyümölcsöt, de sajnos erről a programról későn szereztünk tudomást. Azonban a gyermekorvosnak támadt egy ötlete, volt egy kliense, aki gyógyszergyárban dolgozott. Telefonon megkereste, érdeklődött van-e bármilyen vitamin, amivel segíthetnénk a rászoruló családok egészségének fenntartásában, így kapott a gyermekorvos 2 karton Béres cseppet, amely a gyermekorvosi rendelésen, tanácsadáson megjelent családok számára került kiosztásra. A családoktól kapott visszajelzések alapján erősödött a gyermekek immunrendszere, mert elmondásuk szerint ritkábban voltak betegek a gyermekek.

Az előbb említett támogatásból ötletet merítve, megkerestem a Máltai szeretetszolgálat kihelyezett intézményét, intézmény vezetőjét. Tőle tudtam meg, hogy ők is rendszeresen kapnak élelmiszer, vitamin, ruha és egyéb adományokat. Azon a beszélgetésen meg is kértek, hogy segítsek nekik abban, hogy az adományaik a megfelelő családokhoz jussanak el első sorban. Ezt követően a kapcsolattartás rendszeressé vált, hetente, kéthetente mindig ellátogattam a máltai szeretetszolgálat kihelyezett intézményében, ahol mindig tájékoztattak éppen milyen adományt kaptak, és közösen átbeszéltük, hogy melyek azok a családok akiknek mindenképp biztosítsanak az adományból, valamint ezáltal első kézből tudtam értesíteni a rászoruló családokat. A várandósoknak tudtak várandós vitamint biztosítani, a gyermekeknek tápszer és tejpép érkezett rendszeresen, és javaslatomra tetű irtó szert is vásároltak, hogy segítsék a rászoruló családokat. Az intézmény kapott és vásárolt is fejlesztő játékokat, melyek közül néhányat térítésmentesen kölcsönadtak a családoknak, hogy ismerkedjenek a gyermekek többek között az építőkockákkal, társasjátékokkal.

A körzetből való áthelyezést megelőzően tervezett volt a Máltai Szeretetszolgálat révén egy „Biztos kezdet gyermekház”, amely a gyermekek napközbeni ellátását tervezett biztosítani szülői jelenlét mellett, fejlesztő játékokkal, foglalkozásokkal, előadásokkal.

Részben a Máltai szeretetszolgálattal való sikeres együttműködés, részben a szükség indikálta a gyermekjóléti szolgálattal való rendszeres kapcsolattartást, amely révén újabb adományok, lehetőségek kerültek a segítő hálózat kialakításába, fejlesztésébe. A gyermekjóléti szolgálat munkatársával kialakult jó szakmai kapcsolat eredménye képpen első kézből értesültem a tápszer, élelmiszer és ruha adományokból, és itt is jól működött a közös egyeztetés, mely adományokra hol van a legnagyobb szükség. A rászoruló családok számára úgy gondolom ezzel nagyon nagy segítséget tudtunk nyújtani.

A családok által kapott adományokat a védőnői tanácsadóban gyűjtöttük. Az ott dolgozó takarító nő időt és energiát nem sajnálva méret és korcsoport szerint szétválogatta a ruhákat. A Máltai Szeretetszolgálathoz érkezett adományokat a számozott utcai kihelyezett intézményében, míg a gyermekjóléti szolgálat által biztosított adományok az ő központjukban volt átvehetőek. A telepen élő klienseknél tett családlátogatások alkalmával jelezték felém, hogy melyek azok ez eszközök, amelyek beszerzésére nincs anyagi keretük, valamint én is rendszeresen tájékoztattam a családokat, hogy milyen adományok érkeztek, és aki jelezte, hogy szüksége van valamire, a megfelelő helyre irányítottam.

Kezdetben jellemzően nem mertek kérni, de mikor hallották, hogy a szomszédjuk, a rokonuk kapott bárminemű támogatást, egyre inkább felbátorodtak. Természetesen a nagyobb volumenű támogatások – kiságy, babakocsi – ritkábbak voltak, viszont egy idő után jól működött, hogy nem tőlem, tőlünk segítőktől kértek, hanem egymástól.

A segítségnyújtások által úgy érzem sikerült egy mélyebb bizalmi kapcsolatba kerülnöm a családokkal. Látták a segítő szándékot, és már nem csak tárgyi feltételekben kértek segítséget. Volt, aki a kilakoltatás miatt keresett meg, kihez tud fordulni segítségért, volt, aki fogamzásgátlási módszerekről kérdezett, és úgy észleltem, hogy a tanácsaimat is egyre inkább elfogadják, megfogadják.

Munkám kezdetekor nagy nehézséget okozott, hogy ami hiányosság, ami probléma felmerült a családoknál, úgy kellett kinyomozni, kipuhatolni a szülőktől. A támogató kör szervezése révén a családokkal sikerült egyfajta bizalmi kapcsolatot kialakítanom. Mertek kérdezni, mertek a problémákról beszélni, véleményem szerint ez hatalmas fejlődés volt a részükről. Hosszú folyamat volt, mire sikerült tudatosítani a családoknál, hogy nem azért keresem a hibákat, a hiányosságokat, hogy a gyermek elégtelen nevelésére nyerjek bizonyosságot, hanem hogy segítsek megoldást találni problémákra – ha csak annyival is, hogy kihez tudnak fordulni a problémájukkal. Kiemelném emellett azt is, hogy nem csak a védőnővel való kapcsolattartás, de az orvossal, a gyermekjóléti szolgálattal való kapcsolattartás is javult a program során.

A kialakult bizalmi kapcsolat révén egyre inkább tudtam hatni, hogyan tudják megfelelően nevelni, tanítani a gyermekeket. Ész érvekkel és leegyszerűsítve próbáltam az információt átadni, hogy miért szükséges például a várandósság alatt vitamint szedni, miért kell a vizsgálatokra elmenni, miért kell a csecsemőket megfelelően hozzátáplálni, a gyermekeket naponta fürdetni, az óvodába 3 évesen beíratni. Őszintén szólva együtt tanultunk a családokkal, mert nekem is meg kellett tanulnom mikor mennyi információt és milyen formában tudok megfelelően átadni egy-egy családnál.

A projekt legnagyobb eredménye az volt, hogy a várandósoknál – véleményem szerint a várandós vitaminnak köszönhetően - a projekt végéhez közeledve nullára! csökkent a koraszülések, az intrauterin retardációk száma, érett, egészséges újszülöttek jöttek a világra. Óriási sikernek éltem meg, hogy volt egy várandós, aki 2015-ben elvetélt, majd 2016-ban már érett, egészséges újszülöttet szült. Volt, aki előzményben két alkalommal is kis súlyú újszülöttet szült, de a 2016-os terhességéből időre, érett súllyal szült gyermeket. Volt két várandós, akiknél előzményben koraszülés szerepelt, de 2016-ban időre szültek.

A családoknál elnyert bizalomnak köszönhetem, hogy az elindult védőnői méhnyakszűrésre is közel 20 nő jött be 4 hónap alatt, ezzel is erősítve a nők egészségét.

A gyermekeknél nagy eredménynek érzem, hogy a béres csepp adását követően valamelyest csökkent a betegségek száma. Csökkent továbbá az oltás és státusz elmaradások száma (a körzet átadásakor nem volt sem státusz, sem 2 hón túli oltás elmaradás). Az észlelt fejtetvességek száma csökkent, köszönhetően az időben történő kezelésnek. Nagy eredménynek éltem meg továbbá az óvodai beíratáshoz való hozzáállásban történt változást is. A telepen gyakori volt a késői, 4-5 év körüli óvodakezdés. Többnyire azzal indokolták, hogy a gyermek nagyon ragaszkodik még a szülőkhöz, és a kisebb gyermekkel úgyis otthon van a gyermekek édesanyja. Részben az óvodakötelezettség bevezetése, részben az alapos magyarázatnak köszönhetően, egyre többen íratták be 3 évesen (vagy még előtte) a gyermekeket óvodába, úgy gondolom sikerült rávilágítani, hogy egy óvodás gyermek mellett el lehet menni dolgozni, és ezáltal javítani az életszínvonalon.

A családok egészségtudatossága is valamelyest javult, hiszen egyre több családnál láttam a körzetátadást megelőzően C-vitamint.

A megvalósításhoz elsősorban szükséges egy védőnő, aki kapcsolatban áll a családokkal, az egészségügyi alapellátásban dolgozókkal, a segélyszervezetekkel. Fontos továbbá a folyamatos aktív figyelem, a különböző lehetőségek felfigyelésére.

Az egyetlen felmerülő anyagi költséget a telefonszámla jelentette.

Azonban messzemenőleg a legfontosabb eleme a kapcsolat hálónak a segítségre szorulók, akik mernek segítséget kérni és elfogadni; valamint mindazok, akik tudnak és tesznek azért, hogy rászorulók ne legyenek többé rászorulók, bízva abban, hogy a kezdeti segítségadással képesek lesznek önálló, önellátó életre.